Lovaspályákról

Bevezetés

Habár épített lovaspályák, -kisebbek, nagyobbak- majd minden lovardában megtalálhatók, ritkán vannak gond nélkül. Nem csak a magától értetődő rendszeres karbantartás ad munkát a tulajdonosoknak, de a folyamatos, egész éven át tartó használhatóság biztosítása is.

S ha ilyen sok gondot okozó pályát építeni nem sokkal kevesebbe kerül, mint jót, és mégha a lovarda tulajdonosokat nem is az olcsóbbság vezérli, mi lehet az oka, hogy még éppen megfelelőt sem igen találunk?

A lovaspálya mint építményfajta -legyen az ugró, díjlovas, akár galopp, vagy hajtó - egészen sajátságos, amihez a műszaki tudnivalók alapjait régebben leginkább talán a kultúrmérnökök ismerték, manapság - e szakma képviselői híján is- igazán senki sem, mert a pálya építésekor alkalmazott különálló szakmák sokfélék, és egymáshoz sokszor nem is kapcsolódnak, méginkább biztosan nem a ló lábának tekintetében, mely egyedül érintett közvetlenül, kivéve, ha lovasa a lovat nem föltétlenül önként hagyja el.

Ezek a szakmák külön-külön: talajmechanikus, útépítő , mélyépítő, kertész, épületgépész, villanyász, ács-asztalos, feltéve, hogy mindegyik szakma képviselője még a tetejébe lovaspályák vonatkozásában kellő mértékű ismeretek ( és itt az ismeretek magas szintjéről lenne szó) birtokosa is. ( a lovas, lovasedző, patkolókovács, állatorvos tudománya mind szolgál tudnivalókkal, és támaszt sajátos igényeket)

Márpedig, ha mindegyik szakma éppen azt nem szolgáltatja, amire esetünkben éppen itt szükség van, és ha csak ennyiben nem megfelelő a letéteménye, akkor bizony a pálya, mint egységes egész, összességében, a legjobb akarat mellett is, siralmas leend.

Nálunk előrébb járó országokban külön erre a célra szakosodott cégek vállalkoznak pályaépítésre, nem kevés esetben saját építési rendszerrel, kulcsrakész átadással, és főleg garanciával.

Tagadhatalan, hogy lovaspályát építtetni nem olcsó, de rosszat egyenesen kidobott pénz. Egész egyszerűen: minőségi pálya nélkül nincs minőségi eredmény! Mennyit fut Ben Johnson 100-m fűrészporon?.. bízvást felvehetném vele a versenyt, mert mind a ketten orra esnénk…vagy jégen, vagy sivatagban, és szöges cipő nélkül… Melyik az a komoly lovas, aki versenyre, vagy edzésre indul egy olyan pályán, ahol a sokmilliót érő, vagy csak egyszerűen szeretett lova kisebb-nagyobb homokdűnék, vagy fűcsomók között kell bukdácsoljon, esetleg éppen csúszkáljon ide-oda, ina, patája, csontjai és egyéb alkatrészei állandó veszélynek vannak kitéve…

Mindenek előtt
A jó füves pályánál nincsen jobb. Valahogy úgy tűnik, a ló lába mégiscsak a dús mezőkre lett kitalálva…
E helyütt mégiscsak pusztán a homokos pályákra térnék ki, mivel legtöbbször ezzel van dolgunk, a rendszeres edzőmunka, és a legtöbb verseny ilyeneken zajlik.

A pálya

A legkényesebb és legbonyolultabb feladat jó szabadtéri ugrópályát létesíteni.
Nem szabad elfelejteni, hogy a pályaszerkezet nagyon komoly dinamikus erőhatásoknak van kitéve. Ha útépítő szakembernek kellene hasonlattal ezt megvilágítani, azt mondhatnánk: mintha szökdécselő lánctalpas tankok száguldoznának keresztül-kasul. Nyilván nagy kerek szemeket meresztene.
De hát igaz… egy 1m 50-es akadályt átugró átlagos súlyú ló lefelé, és hátra irányuló, 6-7 tonnányi erővel löki el hátsó lábaival magát a talajtól,

leérkezéskor majd ugyanakkora erővel, de elülső lábaival érkezik. Ez erő egy átlagos talaj statikus teherbírását többszörösével haladja meg. Ami a talajban ható erőket illeti, nemcsak függőleges, hanem vízszintes irányú erők is fellépnek, a kialakuló nyíróerők keresztmetszeti elhelyezkedése, iránya, mértéke bonyolult természeti szabályok szerint alakul, ezek féken tartása a legkényesebb feladat.

(Az e célra nedvesen tartott homok már csak ezért sem nevezhető hagyományos útépítési anyagnak, így az imént elcsodálkozó útépítő szakemberünk még kevésbé fogadhatja el szakmája sablonjait, itt kellene, hogy egyéniséget vigyen bele, ha tudományának magaslataira óhajt hágni...)

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ezek ez erőhatások igen gyorsan lépnek fel, illetve enyésznek el, és hogy végképp mérnöki tudományunk dugába dőljünk, be kell ismernünk, hogy a granulált anyagok, mint a homok ( és itt akkor még az egy keverékben előforduló sokféle szemcseméretről, és alakról nem is szóltunk) viselkedéséről mit sem tudunk, ill. amit tudunk, arról pedig kiderült: nem nagyon igaz. Bár úgy tíz éve nagyon komoly kutatások kezdődtek, és már az egy-két frakciójú anyagokról lehet tudni ezt-azt, de például az ún. "sivatagi éneklő homokot" laboratóriumi körülmények között, még eredeti anyaggal sem sikerült reprodukálni)

Apróság, de ha már a bonyodalmaknál tartunk..: ha jól belegondolunk, az akadályt a ló még az előtte sokszor látható gödörből is úgy-ahogy megugorja, ám leérkezéskor a talaj már kényesebb ízléseket kell, hogy kielégítsen. Ideális esetben az akadály előtt és után, nem ugyanannak a talajnak kellene lenni… ez persze nyilván képtelenség.

De ne hátráljunk meg a nehézségektől, vegyük tudomásul tudatlanságunkat, és büszkén ügessünk tovább, mert itt van a tudományok és a precíz mérnöki munka legnagyobb támasza: a példák, és a nemzedékek tapasztalata - nézzük azt, ami jól működik és tanuljunk abból is, ami nem-.

És most jórészt a pályaszerkezetnek azt a részét tekintsük, amely közvetlenül a térszínt adja, nevezetesen a taposóréteggel, s bár ez mindenféle kapcsolatban áll az alatta levőkkel, mégis jól elkülöníthető, és tárgyalható.

A taposóréteg

Vegyük azokat a példákat ahol a taposóréteg tisztán homokból áll. Hazai jó példával nemigen szolgálhatok, bár olyan, amelyik elfogadható, előfordul.
(az elfogadható titulus annak jár, amelyik jól lovagolható, de kisebb nagyobb problémák miatt a ranglétrán nem léphet előbbre.)

A leggyakrabban előforduló gondokat a pálya nem megfelelő vízháztartása, a vízelvezetési problémák okozzák. Jellemzően tócsákban áll a víz egy-egy kiadósabb eső után, és ebből lesz a sár (isa), számítani lehet a finom szemcsefrakció felszínközeli feldúsulására is, ebből pedig a kiszáradás után lesz a por (pur). Persze az ideiglenes vízelvezető árkocskák kiépítése, a helyreállítás nem nagy ügy, de a lovaglás, verseny akár néhány napig is szünetelhet.

Mivel a tisztán homokból álló taposórétegből a nyíróerők hatékony felvétele érdekében a finom szemcsékre igencsak szükség van, a por elleni védekezés és a lovagolhatóság biztosítéka a talaj nedvesen tartása.

Létezik port megkötő vegyszer, amelyet alkalmaznak kültéren is. Fedelesben egyfajta viasz alapú ( másutt vaselines) oldatot permeteznek szét, egyéb nedvességtartalom híján ez az anyag egészen megfelelőnek tűnik, főleg ha a téli fagyos éjekre gondolunk.

Használnak fedelesben még a megfelelőbb nedvességtartó képesség növelése és bizonyos fokig a fagymentesség érdekében egyszerű konyhai sót, és magnézium-kloridot is, ami nem rossz, de ilyen helyeken a ló lábát különös gonddal kell tisztítani, és felügyelni.

Hogy aztán mindezen törekvések után a padlat mégis mélyen süppedősnek, és porhanyósnak mutatkozik, mint a Szahara, az már az adott homok nem megfelelő szemcseméreteinek, szemcsemegoszlásának a következménye, melyre legfeljebb annak bevásárlásakor lehettünk volna figyelemmel. Ugratáskor már késő.

Hollandiában a tengerpart egy bizonyos rétegéből vett homokot használnak sok helyen, ami egészen kiváló taposóréteget ad, és egyedülállóan jó tulajdonságokkal bír. - szerencsés ország…-
Ez egészen finom szemszerkezetű, mintegy harmincöt százalékban homoklisztet, és kevés iszapot tartalmaz, a hatvan százalékos szemnagyság 0.2 mm körül van. Ez a homok szinte gyurmaszerűen gyúrható, kellemesen rugalmas, a fellépő erőkkel szemben hajthatatlan, nem alakulnak ki hegy-völgyek, szirtek és bércek a tartósabb használat során sem, folyvást kis rögökbe, hurkákba áll össze, így aztán nehezebben szárad is ki, ugyanakkor vízáteresztő képessége is nagyszerűnek mondható. A réteg vastagsága sem haladja meg a 8-10 cm-t. Valószínűleg ez az ideális homok taposóréteg.

Hasonló jó tulajdonságokkal rendelkezik még a nevezetes fontanebleau-i homok, ahol is a finom homokliszt frakciókban ugyan kevésbé dúskálhatunk, de a szemcsék méretmegoszlása 0.3 és 0.1 mm szélső értékek között nagyon egyenletes.

Általában a tengerpart másutt is mesésen jó homokot ad, viszont előfordul, hogy vízelvezető-képessége túl jó, és minden vizet el is enged, úgyhogy verseny közben néhány induló után újból és újból el kell a pályát árasztani.
Nekünk ilyen homokhoz jutnunk körülményes, mivel kevés helyen van a hollandihoz hasonló, nevezetesen a Balaton alján, és a Tisza völgyében de ezek nem bányászhatók, vagy tele vannak természetes szennyeződéssel.
Az egyébként pályaépítésre nálunk használatos építési homokok esetében tudnivaló, hogy a benne előforduló agyagnak kitüntetett szerepe van.

Agyagnak a nagyon finom szemcse méretű, 0,002 mm-nél kisebb szemcséjű talajokat nevezzük, ha víz éri, és összedolgozott, lehet jó vízszigetelő réteg is, ha arra van szükség. Duzzadékony, állandó terhelés hatására nagyon lassan, hosszú ideig tömörödik. Igen kiváló anyagnak bizonyult pl. gyorsan megépítendő alkalmi pályák aljzatának, megfelelő víztartalommal, és bedolgozás mellett kellemesen rugalmas is.

Homok alkotórészeként teljesen megengedhetetlen, mert egyrészt a felszíni vizek elfolyását komolyan akadályozhatja, még, ha kis részben is van jelen, másrészt kiszáradva nagyon keménnyé válik, összeálló göröngyei mintegy kavicsként kerülhetnek a felszínre.

Egyébként egészen jó minőségű, agyagmentes homokok kaphatók országszerte, bár ezek a mi különös szemszerkezeti igényeinket készlet szintjén egyáltalán nem, vagy csak kevéssé képesek kielégíteni, de legtöbbször egy, a céljainknak megfelelő kompozíció a szétválogatott halmokból helyben összeállítható. Azt azonban hiába várjuk, hogy a hollandival azonos eredményt kapjunk, főleg azért, mert általában a homokliszt osztály, és az iszap a megfelelő arányban, alakban, szemmegoszlásban teljesen hiányzik a kínálatból.
Legkedvesebb kompozíciónkat tovább javíthatjuk, ha azt további, más természetű részegységekkel látjuk el.

A nagyobb szemcseméretű osztályozott homokok (pl. 0-4 néven ismert) állaga még nedvesen tartva is elég laza, legalábbis egy idő után az akadályok előtt, után és a járásokon ez hamar meg is látszik, kiszáradva pedig leginkább a sivataghoz hasonló, amelyből kicsinyt se lóg ki a lóláb.
Először is legalább a 0-2, de inkább 0-1 jelű agyagmentes osztályozott homok jöhet számításba, de itt is sok múlik az adott szemcsemegoszlási jellemzőkön, és szemcsealakokon. (Nyilvánvaló például, hogy a gömbölyű szemcsék könnyebben elgördíthetők egymáson, mint a szögletesek.)
A szemcsék egymáson való elgördülését úgy is megakadályozhatjuk, ha a részek közé egy elválasztó elemet iktatunk. Tehát a taposórétegünket kis, egymáson nem elgördülő, elcsúszó adagokra oszthatjuk, így a talajban fellépő nyíróerőket nagyon hatékonyan lehet felvenni, biztosabb a lépés, elrugaszkodás, kisebb a maradó alakváltozás, és megfelelő a rugalmasságot is nyerhetünk.

Ezek az elválasztó elemek a legkülönfélébb anyagokból és formával készülhetnek. Az egyik legelterjedtebb a fanyesedék, ami leginkább fenyőféléből, gyökérből apríttatik.
Fontos, hogy megfelelő hosszúságú, szélességű és vastagságú legyen, (5-7, 1-2 cm, ill 2-5mm) továbbá legyen hegye, hogy ne a felszínnel párhuzamosan, mintegy szántalpat képezve terüljön el. Az effajta "mulcsot" külföldön termékként forgalmazzák, vagy a pályaépítő cégek saját keverékükként építik be.

A faanyagú adalékok hátránya, hogy aprózódnak, korhadnak, így a pálya többek között idővel gombák divatos szórakozóhelyeként jegyeztetik.
Kívánalom tehát, ha már ilyen jó mechanikai tulajdonságú betétet találtunk, hogy annak hátrányai nélküliekre is leljünk. Leginkább az újrahasznosított gumiféleségek, műgumi termékek adják a legjobb eredményt egyfajta gumipehely formában. De vigyázat! Az egyszerű gumiapríték visszavonhatatlanul fekete, és mint ilyen, igen jól felmelegedni képes a napsütés hatására.

Derűre ború, pályánk ismét használhatatlan lesz. Különböző műkaucsuk, műanyag-apríték szintén jó keveréket ad, feltéve, hogy az ultraviola sugárzásnak megfelelően ellenállók. de a vízmegtartó képesség terén ritkán segítenek.( a pvc porosodása, és annak egészségre ártalmas hatása még nem egészen tisztázott, de nagyon gyanús.)

A pvc anyagú nyesedékeket más műanyagokkal keverni nem szerencsés, mert azokkal kémiai reakcióba léphet.
(… általában, szerintem hagyjuk a pvc-t...)

A taposóréteg összeállításán túlmenően jelentősége van még annak karbantartásának is.
Nem véletlen, hogy szinte bonyolult gépeket használnak, hiszen az egyenletes keverék eloszlás biztosítása az elegyengetett, elsimított felszín kialakítása mellett nem is egyszerű feladat, csak annak látszik.

A taposóréteg vastagsága többnyire 8-10, legfeljebb 12 cm az alkalmazott anyagok függvényében. ( nagyobb rétegvastagság mélyebb gödröket is produkálhat) Nagyobb rétegvastagság kezdő lovasok számára külön fenntartott pálya, vagy futószárazó kör esetében indokolt, így az esés e helyütt ha nem is az öröm forrása, de mindenesetre kevesebb nyomot hagy az ifjúi kebelben és tomporon.

A díjlovasok szeretik, ha a pálya rugalmasabb, ennek a beszabályozása sem könnyű helyszíni feladat, de az adalékanyagok és a homok aránya, a rétegvastagság, továbbá bizonyos rugalmas, a taposóréteg alatti ún. elválasztó rétegek jól megválasztott alkalmazásával minden kívánságnak megfelelő tulajdonságok érhetők el.

Közbevetőleg:
Eddig a talajt vizsgáltuk az igénybevételek felől, most egy pillanatra nézzük a ló lábát.
A számunkra még felfogható eset, amikor a ló sima betonon jár… az még megy… de már amikor ott futtatjuk, bármelyik pillanatban elcsúszhat. Még patkó nélkül is. (mi lehet a jégen…).. csúszik, mert a vízszintes erőket, ami az előrehaladáshoz, vagy megálláshoz kell, a vas sima felülete nem tudja átadni.
Ez nagyjából olyan lehet a lónak, mintha mi zokniban próbálnánk ping-pong meccset vívni vixolt parkettán.

A másik szélsőség, a mély homok.
A hozzátartozó példa: álljunk a tisztaszobai nyoszolya dunyhahalmának tetejére, és próbáljunk csak egy fél métert felfelé ugrani. Következőt fogjuk tapasztalni: nemhogy fél méterre nem fogunk emelkedni, hanem hirtelen belesüllyedünk a pihaságba.
A mély homokú pályán hihetetlen mennyiségű energia pocsékolódik el pusztán a laza talaj összenyomására. (a sérülések veszélye még ehhez adódik) Egyrészt képtelen lesz a ló akkorát, és úgy ugrani, mint amekkorát, és ahogyan tudna, aztán meg egyre kisebbeket, egészen, amíg tönkre nem megy..
Viszont valamekkora benyomódásra szükség van, mert nemcsak a pata felületén átadódó súrlódási erőkből, (amelyekből a talajban szintén nyíróerők ébrednek), hanem a keletkező kis függőleges-ferde felületeken adódnak át vízszintes irányú erők.

(Kíváncsiságból kiszámoltam, hogyha a ló az ugráskor az elrugaszkodás szakaszát csak tíz cm-el meg tudná nyújtani, majd 30%-al kisebb erőt kellene ugyanakkora ugráshoz kifejtenie! Tanulság: általában igaz, hogy látszólag kis matériális eltérésekhez viszonylag nagy eredménybeli differenciák tartoznak)
A fentiekből is kitűnhet, miért olyan nehéz a taposóréteg optimális anyagát, összetételét megtalálni, és mi minden múlhat ezen.


A taposóréteg alatti elválasztó réteg

Ennek a szerkezeti elemnek az elsődleges feladata, hogy a taposóréteg tartasson meg szűzi állapotában, az alsóbb rétegekből a kavicsok, kövek, egyéb alkotórészek fel ne keveredjenek, másodrendű feladata lehet a rugalmasság növelése, bizonyos mennyiségű víztartalék tárolása, egyébként pedig a felesleges víz elvezetésének útjában ne legyen.

Legegyszerűbb esetben az elválasztóréteg egy egyszerű, de nagy szakítószilárdságú, egybefüggő vízszigetelő réteg, amelynek felszínéről vezetjük el a vizet, ami csak felszíni lejtés kialakításával biztosítható. ( a réteg elcsúszás elleni biztosítása furfangos feladat) Ezt a megoldást legfeljebb díjlovas négyszögnyi vagy mélyebb talajú tanulópálya esetében tekinthető elfogadhatónak. Itt a lejtés 20 m-es hosszon középgerinc kialakítás mellett a taposóréteg vastagságában 8-12 cm különbséget ad, ha a felszínt vízszintesnek alakítjuk ki. Ha a felszín is lejtéssel készül, a különbség 4-6 cm-re csökkenthető.

Szerencsésebb, ha a vizeket az elválasztóréteg alatt gyűjtjük össze, ám ekkor ennek a rétegnek vízáteresztőnek kell lenni. Erre alkalmasak a megfelelően megválasztott geotextíliák, amelyeken azonban a legapróbb szemcsék sem juthatnak át, továbbá a geotextil lyukainak eltömődésére sem kell számítani.

(A geotextilek további felhasználási lehetősége a nem megfelelő teherbírású talajok erősítése, ekkor azonban elhelyezése nem ebben a rétegben történik.)
Ez alatt egy ún. drénréteg ( szűrőréteg), egyszerű esetben jól tömörített homokos kavicsréteg helyezkedjen el, amely kellő mértékben teherbíró, és vízáteresztő.

Lehetséges a vizet csak az ezalatti tömörített és lejtéssel kialakított "anyaföld" felszínén elvezetni, vagy biztosabb megoldás, a pálya alatti árokrendszerben elhelyezett geotextillel burkolt ún. dréncsövek által összegyűjteni, és elvezetni. (A dréncső egy speciális cső, amelynek teteje, és oldalainak felső része igen kis lyukmérettel sűrűn perforált, a víz az alsó részben gyűlik fel.)

Amennyiben az eredeti talaj szilárdságcsökkenés és egyéb károsodás nélkül képes a felszíni vizek maradéktalan befogadására, elfogadható a drénréteg , ill. a csövezés elhagyása.

Általánosan elmondható, hogy a vízelvezetés, minden esetben tökéletesen megoldható, gazdaságos kialakításának módja a helyi adottságok függvénye.
A helyi adottságokat tükröző talajmechanikai szakvélemény - amely esetünkben mintavevő fúrások laboratóriumi vizsgálati eredményeit, és a területre vonatkozó vízviszonyok adatait tartalmazza- alapja a pálya tervezésének. A tervezés szakember feladata, a tervezett szakszerű megoldás garantálja a pálya megfelelő hosszantartó működését.

Az elválasztó réteg speciális kialakításával mód van az alapfunkciókon túlmenően bizonyos mennyiségű víz tárolására, illetve a rugalmasság növelésére. Ezt az általában kisebb táblákból ősszállított réteget legtöbbször rugalmas, nem öregedő, nem lebomló, környezetbarát újrafelhasznált műanyagokból készítik. Ezek az előkészített aljzatra egyszerűen lerakhatók. Sejtszerűen kialakított 4-5 cm magas közeit 3-5mm szemnagyságú kaviccsal, lávakaviccsal töltik fel, a sejtek aljában félgyűrű szerűen kialakított kis tárolókban gyűlik a felszíni vizek egy része, a többi az alul kialakított lyukakon távozik.